nevelés-oktatás

VERS-elő, -utó

Szeretem a verseket.

A költészet napjáról lecsúsztam, elkéstem.

Most emlékezem.

Amikor olvasom a verseket, mindig álom világba kerülök, bele kerülök a sorokba, a költő gondolataiba, és van amikor egészen elvarázsol pillanatokra, percekre.

Köszönöm nekik a gondolataikat, amelyek azáltal, hogy olvasom, kicsit az enyémek is!

Fogadj el!

Az EKE Comenius Campusán beinduló gyógypedagógus képzés szakmai workshop-jának keretén belül, egy nagyon hasznos napot tölthettem a sárospataki gyógypedagógiai általános iskolában kollégáimmal együtt. Igazgató asszony és a kollégái széleskörűen és színesen mutatták be az iskolát, a tanulókat, a tevékenységeiket és a lehetőségeiket.

Nagy szeretettel láttak vendégül minket a városunkban kb. 60 éve működő intézményben, ahol enyhe, középsúlyos értelmi fogyatékos és autista gyermekek életét, fejlődését segítik, támogatják.

Elgondolkodtató.

Az egyik órámon az óvodapedagógus hallgatók prezentációt készítettek. Nagyon ügyesen összeszedték az információkat a kiadott témában. Ügyesen kiálltak és előadták.

Egyszer azt vettem észre, hogy az egyik hallgató a diáról felolvasott szövegben szinte soronként téveszt. Kihagy betűket a szavakból. A szó általa ismert változatát használja, nem azt, amit felírt a diára.

Hintázás, bukfenc, fáramászás

Olvastam ma reggel egy cikket a social mediában, ami az egyszerű mozgások idegrendszerre ható fejlesztő hatásáról szólt.

Ez nem is vitatható! SŐT!

Ez alatt a cikk alatt értékes szülői, óvónői véleményeket találtam, megosztom veletek.

Mese mese mátka…

Óvónéni játszol velem?

„Óvónéni holnap is jövünk?” - mondja „Z” miközben sétálnak vissza a tornateremből a csoportszobába egy tesi tevékenység után.  

„Főzök neked egy levest!”- mondja „K”, miközben a babaszobában szorgoskodnak.

„Itt a vége, fuss el véle…” törökülésben ül a földön a gyermek és tátott szájjal hallgatja a mesét.

Biztosan előtted vannak ezek a képek, vagy azért mert van gyermeked, vagy azért mert emlékszel rá.

Imádom a gyerekeket.

KAPCSOLAT


E-mail

 

Telefon

+36 30 99 82 528