Vagyok, aki vagyok
Lívják Emília vagyok.
Közeleg az 50. születésnapom.
Ez a dátum engem egy kis befelé fordulásra késztet. Magammal lenni, magamba nézni, számot vetni, dönteni, változni, újrakezdeni, folytatni, megbecsülni, hálát adni, és ami állandó feladatom SZERETNI, feltételek nélkül SZERETNI. Nem véletlenül írtam nagybetűvel. Erről később hosszabban írok.
Eldöntöttem, hogy elkezdek Blogot írni.
A születésnapomtól visszaszámolva 50 napot, minden nap írok magamról valamit. Valami valósat, igazat az életemről, ami én vagyok, hosszabban, rövidebben.
A születésnapom (18) után van nagypéntek (19) keresztre feszítés és vasárnap (20) feltámadás. Jézus kereszthalálával nem szabadította meg a világot a szenvedéstől, de megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett.
Nagyon érdekes egybeesés az 50. születésnapommal. Innen indult a gondolat.
Az addig vezető út az én lelki böjtöm, megtisztulás, letisztulás, bűnbánás, feltámadás.
Mi a célom ezzel a bloggal? Valószínű a szembesülés. Más gondolni valamire, bezárni magamba, élni, és más azt kiirni, és a saját gondolataimat vállalni, olvasni, szembesülni. Ettől is fejlődést, változást várok. Remélem olvasó téged sem untatlak soraimmal, és találsz majd 1-2 gondolatot a magad számára is.
Azt gondolom, minden élet értékes, az enyém is, a tiéd is. Minden lépés fontos. A szökkenések, és a bukdácsolások is. A közmondás szerint „Az okos ember a más hibájából tanul”. Hátha segítek valakinek a soraimmal. ☺
Hálát adok az 50 évért a sok-sok jóért, rosszért, ami tudom, hogy miattam, mind-mind értem történt, az én személyes fejlődésemért.
Keresem magam. Nem titok. Ez a blogírás is ennek az útja. Csináltam és csinálok sok mindent, olykor szenvedéllyel, olykor kisebb lendülettel. Jól vagy rosszul? Mindig felteszem a kérdést.
És mindig oda jutok, hogy Emi csináld, tapasztalj, változtass, és újra csak csináld, tapasztalj, változtass. Mert mindig megtalálod a jó megoldást, még ha az pillanatnyilag nem is a legjobb, a legideálisabb. A körülmények mindig körénk rendezik a lehetőségeket, amit észreveszünk vagy nem, értékelünk vagy nem, felhasználjuk a fejlődésre vagy nem.
Mindig van választásunk.
Mindig dönthetünk. Senki nem dönt helyettünk, még ha úgy is tűnik. Azt a bizonyos lépést én lépem meg, azt a bizonyos szót én mondom ki, azt a bizonyos érintést én teszem… És ez így van jól. Talán ott van a gond, ha ezért nem vállaljuk a felelősséget. Pedig sokkal hasznosabb vállani, rájönni, beismerni, elfogadni, megbocsátani, SZERETNI. ☺
Nagyon sokat tanultam, és még néha mindig úgy érzem, hogy mihez is kezdjek. Tanakodom, hogy jó helyen vagyok-e, jól csinálom-e amit csinálok. Szinte egy állandó önreflexióban élek. Ami úgy érzem tök jó ugyanis olvasásra, tanulásra késztet. Life Long Learning. Hiszek ebben. Eddig még mindig bejött. Mesélni fogok a gyermekem, a volt férjem, a lovaim, a családom és a szakmám, tehát az „UTAM” késztette tanulásomról.
Amikor a 23 éves unokaöcsém meghalt autóbalesetben, megriadtam, hogy lehet ennyi is, csak 23.
Hiányzik.
Nekem már 50. Hú. Hát nem hála jár ezért? Hála minden napért, pillanatért, családért, szerethetésért. Számot vetek, nem tudom mennyi van hátra. Remélem sok. De ezek most jönnek elő belőlem. Amikor ez az egész gondolat, a Blog, a „felépítem magam”, „megtalálom magam” gondolata megszületett bennem, magamon is elcsodálkoztam, hogy mi történik. De biztosan ez sem véletlen, ahogyan semmi sem.
Írok, bár nem ezt kellene…
Változok, bár biztosan állandóság kellene…
Még mindig sok a kellene, látjátok? Pedig ITT ÉS MOST VAN!
Tanulom……..
Élvezem, és remélem te is olvasó… ☺
folyt….
