Budapest, Prága, Lipcse, Reinstedt

Megérkeztünk. 1133 km. Hosszú volt az út.

Az úton sokat beszélgettünk lovakról, földről, emlékekről, gyermekkorunkról, édesapánkról. Sokat nevettünk.

A testvérem és János mezőgazdasággal foglalkoznak. Néztünk kifelé az ablakon és megállapításokat tettek a vetés minőségére. Én nem láttam semmit ebből, nem vettem észre, hogy miről beszélnek. Amikor elkezdtem odafigyelni, akkor láttam, hogy mit mondtak. Ahányan vagyunk, annyifélét látunk egy-egy dologban. Kinek mi az érdeklődési köre, a foglalkozása. Nagyon érdekes, hogy egy beszélgetésben mennyire oda kell figyelni egymásra, ráhangolódni a másik ember gondolkodására, hogy értsem a mondandóját. ☺

Tegnap egy kicsit meséltem a lovacskáimról. Az öreg lovaknak nagyon sokat köszönhetek, nagyon sok gyereket és felnőttet megtanítottak lovagolni. Szinte már értik a szavainkat, értik amit mondunk nekik. A jármódok nevét és az alapkifejezéseket biztosan értik. Önálló személyiség mindegyik. A Blacky nevű lovam, ha unja a munkát a lovardában megáll és vizelést imitál. Türelmesen megvárjuk míg befejezi és megy tovább. Először megijedtünk, hogy valami vese vagy kiválasztó rendszeri problémája van, meg is vizsgáltattuk, de nem volt semmi gondja. Illetve ha nem dolgozik nincsenek ilyen tünetei. Ő ilyen. Ha unja és meg akar állni, akkor megáll. Ez bejött neki, megáll és pihen.  ☺

Nagyon monoton az iskola ló munkája. Blacky egy igazi iskola ló. Nálam kb 17 éve teszi a dolgát.  Elhiszem, hogy néha unja. Körbe-körbe megy lépésben a gyerekekkel és vigyáz rájuk. És higgyétek el, vigyáz rájuk. Például a keresztlányom, Virág azt hiszem 9 éves lehetett, amikor ez az eset történt. Minden nyáron itt volt nálunk, nagyon sokat lovagolt, ügyesen haladt. Már a vágtamunkánál jártunk. Futószáron már nagyon ügyes volt, gondoltam próbáljuk meg szabadon. Megpróbáltuk, beugratta vágtába és gyönyörűen elindult. A hosszú falon elveszítette a kengyelét, elveszítette az egyensúlyát és leesett a lóról. A ló abban a pillanatban megállt a gyermek mellett, és állt, amíg oda nem ment valaki. Meg se moccant. Vigyázott a gyerekre! De nagyon sok olyan esetről is tudnék írni, amikor egy esés után azt láttuk, hogy, hogy kerülte ki a ló az embert, illetve hogy korrigált, hogy ne lépjen rá. Nagyon okos, figyelmes és alapvetően jóindulatú állat. A rosszindulat nagy százalékban a környezet, és a nevelés hatása.

Csikókat is neveltem már nyereg alá. Szeretem ezt a nevelési folyamatot. Itt szeretnék elkülöníteni 2 fogalmat. A BETÖRÉST és a BELOVAGLÁST.

BETÖRNI számomra azt jelenti, hogy majd ÉN, az EMBER megtanítalak, megtörlek. Majd ÉN megmutatom! Ez számomra egy agresszív uralkodó folyamat, nem partneri viszony. Később pedig azt  szeretném, hogy a társam legyen. De hogyan, ha nem így kezdem? Hányszor mutatják meg az erejüket és mi emberek tehetetlenek vagyunk. Nem jobb akkor egy partneri viszony? Ez itt kezdődik, és nem a betöréssel!

BELOVAGOLNI, pedig azt, hogy majd én segítek neked, hogy megismerjük, megtanuljuk az egymást, és az ember társa legyél, hogy mindkettőnknek jó legyen. Hogy egy kellemes kapcsolat legyen. Számíthatsz rám és én is számíthatok rád! Mert megismerjük egymást!

Nincs két egyforma ló. Mindegyik máshogy reagál különböző helyzetekre. Mindegyik egyedi és megismételhetetlen. EGYÉNISÉG! Mindegyik egyedi utat kíván!

Óriási szükség van részünkről az alkalmazkodásra, figyelemre, változásra, gyors reagálásra.

Amikor én csikókkal dolgoztam, már voltak gyermekeim. Párhuzamosan éltem át ezeket a nevelési folyamatokat.

Alapvető szabályok véleményem szerint bármelyik nevelési folyamat esetében: A Türelem, Szeretet, Érintés, Következetesség, Bíztatás. Persze legfontosabb a Bizalom, ami elsősorban belőlem árad. A bizalmamat meghatározza a tudásom, a figyelmem és a szándékaim. Ez egy gyönyörű reflektív folyamat. Folyamatosan figyelem a csikó reakcióit és arra reagálok, abból haladok tovább.

Interaktív dinamika. Mikor mire van szükség a kapcsolatban. Mit, mikor, mennyit, meddig, mennyi erővel, milyen határozottsággal?

Nagyon sokat tanultam tőlük.

Nagyon különös egy ilyen kapcsolat.

Aki próbálta már tudja, hogy a LÓ is tudja és érzi az embert, a kapcsolatot.

Ez minden esetben kétirányú folyamat.

Ha jó ez a kapcsolat szüksége van rá, ha nem jó menekül ebből.

A mai nap találkozom a leendő lovaimmal. Nagyon kíváncsi vagyok az első találkozásra.

Holnap jövök és leírom…

Share

KAPCSOLAT


E-mail

 

Telefon

+36 30 99 82 528