Öröm, Boldogság

Öröm, Boldogság

Öröm-Fent lenni

Boldogság-Lenni

Az öröm egy lázas dolog.

A boldogság egy állapot.

Müller Péter szerint a boldogság egyenlő az elégedettséggel.

Manapság sokat beszélnek arról, hogy az IQ mellet óriási jelentősége van az EQ-nak.

Emotional Quotient

Az EQ nem egy velünk született adottság, hanem egy fejleszthető képesség.

John D. Mayer és Peter Salovey  a 90-es években vezette be elméletét az érzelmi intelligenciával kapcsolatosan. Az értelmi intelligencia, IQ mintájára szerettek volna az érzelmekkel kapcsolatosan valami mérhető skálát. 4 fő területben határozták meg elméletüket, és erre építették a tesztjeiket.

  1. képesség az érzelmek pontos érzékelésére
  2. képesség a gondolkodás érzelmek segítségével való előremozdításában
  3. képesség az érzelmek jelentésének megértésére
  4. képesség az érzelmek kezelésére

Aztán számos elmélet született még az EQ terén és sok kritika éri azóta is az elméletet.

Ha reggel felkelünk és kinyitjuk a szemünket, már van valamilyen érzésünk.

Emberi természetünkből fakadóan, semmilyen helyzetben nem tudjuk kizárni az érzelmek jelentőségét. Ha emberi kapcsolatokról beszélünk, akkor nagyon jelentős és meghatározó a szerepe.

Egyetértek Papp Lajos professzor úrral, aki szerint az egészség 3 legfontosabb összetevője

  • a táplálkozás,
  • a mozgás és
  • az emberi kapcsolatok.

Szerintem e miatt szenvedünk a legtöbbet a földön. Alkalmazkodni egymáshoz a saját érzelmeimhez. És ezt állandóan figyelni, korrigálni, elfojtani, haragudni. Igen a legtöbb dolgunk a negatív érzelmekkel van. Van mit tanulnunk!

„Az érzelmek segítik a döntéseket! De mégis hogyan?

  • Az érzelmek fontos információforrások.
  • Az érzelmek a motiváció forrásai lehetnek.
  • Az érzelmeknek jelzőfunkciója van.
  • Az érzelmek jelenlétükkel növelik kognitív kapacitásunkat.
  • Szoros kapcsolatuk van a jólléttel.”

(http://elteonline.hu)

Jó módszer az EQ fejlesztésére a Gary Chapman 5 szeretetnyelv elmélete.

Játszunk!

Gondolkodjatok el, a számotokra fontos kapcsolatokban, párkapcsolat, szüleiddel való, gyermekeiddel való kapcsolat során hogyan alkalmazod Gary Chapman által meghatározott 5 Szeretetnyelv-et.

  • Elismerő szavak             Megdícséred? Bíztatod?
  • Minőségi idő                   Ha vele vagy ráfigyelsz?
  • Ajándékozás                  Okozol neki meglepetéseket?
  • Szívességek                  Segítesz neki a dolgai elvégzésében?
  • Testi érintés                   Megsimogatod? Megöleled?

Írd le egy papírra a hiányosságokat és mellé fogalmazz meg egy fogadalmat, amit megteszel a szeretett személy felé.

Találd ki!

Írd le!
Tedd meg!

Megteheted minden szeretted esetében, külön-külön!

Érezni fogod a változást!

Nézzük még Selligmann Boldogság elmélet

Mi az 5 összetevője:

  1. Pozitív érzelmek
  2. Elmélyülés a tevékenységben
  3. Értékes élet
  4. Pozitív kapcsolatok
  5. Sikerélmény

Selligmann szerint, a legboldogabb emberek, aki ezeknek az összetevőknek a legmagasabb szintjét élik meg.

Mi gondolsz?

Share

KAPCSOLAT


E-mail

 

Telefon

+36 30 99 82 528