Mankó
Biztosan voltatok már padlón.
Úgy éreztétek vége, nincs tovább.
És valami történt.
Mintha valaki lágyan a hónod alá nyúlt volna, megemel, mankót helyez a hónaljad alá, hogy újra tanulj járni, megerősödj. Aztán jársz kicsit mankóval, lassacskán, lépésről lépésre, tanulod újra. Gyakorolsz nap, mint nap. Aztán hetek múlva már erősebb vagy, a szobán belül 1-2 lépésre leteszed a mankót, aztán végleg éldobod és jársz újra, mint régen. A sérülés nyoma ott marad, benned marad, de meggyógyultál és később már csak az emlékeztet rá, ha ránézel a sérült lábadra. A hétköznapokban eszedbe sem jut mi történt.
Körülbelül ez a kép ugrik be nekem, amikor nehéz helyzetekben kilátástalannak érezve az állapotomat, valami történt. VALAKI segített.
Család, barát, idegen, gyermek vagy felnőtt?
Egy segítő, aki önzetlenül, szinte saját határait és lehetőségeit átlépve ment meg, emel ki abból az összezavarodott, kilátástalan helyzetből, amibe kerültem.
Azt érzem nincs tovább, gyenge vagyok, nem jut eszembe semmi, cselekvőképtelen vagyok, sokszor beteg, sérült a lelkem, és néha a testem is. Nehéz nagyon nehéz. Mi lesz most?
És valahogy telnek a napok, a segítő beszél, sokat beszél és beszéltet. Néha határozottan rávezet a megoldásra, néha csak a lelket tartja bennem. És néha megoldja helyettem.
Ki küldte? Éppen most? Miért?
Nem kell tudnom most sem a választ és sokszor olyankor sem, amikor a rossz dolgok megtörténnek.
Sokszor CSAK ÚGY el kell fogadnunk a létezést, a most-ot, az életünket. Most már tudjuk, hogy a nehézség nem probléma, hanem feladat. Volt a nehéz időkben egy olyan mondatom is, hogy „mindig annyi feladatot kapunk a Jó Istentől amennyit elbírunk”. És tényleg, de ezt csak utólag érezzük.
Mostanában, ha valami nagy nehézség van, és nem látom a kimenetelét az eredményét a dolognak, mindig azt mondom magamnak, hogy „az éjszaka után mindig felkel a nap”. Valamiért ez a mondat engem megnyugtat. Egyszerűen így történik, ez élet törvénye. Létezésünk meghatározó eleme a polaritás, a kettősség. Nappal és éjszaka. Jó és rossz. Nincs csak jó, vagy csak rossz. A kettő együtt jár. És ez jó, bíztató.
Nyugodtan lefekszem és alszom. És tényleg felkel a nap. Sőt sokszor váratlanul ki is süt és jön egy telefon, egy jó hír, egy megoldás. És ezt sem értem, hogy hogyan oldódott meg magától a helyzet. Hát úgy, hogy nem nehezítettem a félelmeimmel, az aggódásommal.
Engedem az Univerzumnak, hogy segítsen. És mindig segít és támogat.
Hogy kit, mit küld és miért, nem tudjuk és nem is kell tudnunk, csak Bízni kell.
Bízni, Hinni, Elfogadni, Szeretni.
☺ …és HÁLÁT ADNI, MOSOLYOGNI. Minden nap, minden reggel, amikor fel kel a nap csak gondolj hálával és egy mosollyal magadra, a reggelre, a napodra, a családodra, a szeretteidre, és a körülötted lévő mindenségre. Ha ott vannak melletted simogasd meg őket, ha nincs gondolj rájuk szeretettel.
Élvezd a létezést! ☺
