Figyelj! Szeress!
Nagy kamasz fiaim vannak. Sportolók. Szorgalmasak, tehetségesek. Nagyon hamar elkerültek a szülői háztól. És közben a szülői házuk is elkerült tőlük. Szétesett a családunk. Nagyon korán kellett saját lábukra állni. Vállalni a hétköznapjaikat. Kiállni magukért. Nem voltunk ott. Sokan kérdezték tőlem, hogy „Nem rossz, hogy nincsenek itthon a fiúk? Nem rossz, hogy ilyen hamar elkerültek itthonról?”
De rossz volt. Igen jó lett volna a szoknyám alá bújtatni őket és mindig látni, hogy hova mennek, mit csinálnak. De nem tehettem, nem voltam ott! Meg kellett bíznom bennük!
A túlgondoskodó anyai szívünk, azt hiszi, hogy csak akkor van jól a gyerek, ha itthon van, addig jó amíg látom, stb… Próbáljuk ezt erőltetni és azt vesszük észre, hogy lázad, ő nem így akarja, és egyre távolodik a gyermek a szülőtől, pedig otthon van. Mert nem FIGYELTEM arra, amit Ő szeretne. Arra FIGYELTEM, amit én tarok jónak, ami nekem jó, ahogyan engem neveltek. Nekem az a jó, ha látom! De mi a jó Neki? Lehet, hogy ő sem tudja megfogalmazni. Viszont ha FIGYELEK RÁ, ráhangolódok észreveszem. Egy anya a gyermeke rezdüléséből tudja, hogy mi a helyzet. Érzi, hogy mikor kell határozottabbnak lennie, és mikor kell ráhangolódnia és engednie. Ez egy egészséges interakciós dinamika.
Miért nem próbálhatja ki a gyerek, amit ő szeretne? Elrontja? És? Majd kijavítja, kijavítjuk! Ott vagyok! Segítek! Ez a dolgom! Lehet hibázni? SŐT KELL! A tanulás tapasztalás nélkül nem megy. A világ felfedezése hibák nélkül nem megy. Csak akkor szeretem a gyermekem, ha nem hibázik, tökéletes, és mindent úgy tesz, ahogy én akarom. És ha nem úgy tesz, mi van?
Nehéz szülői feladat a ráhangolódás, támogatás, bíztatás. Feladatunk, hogy gyermekünk találja meg azt, ami az Ő egyedi és megismételhetetlen lényének jó. Amivel foglalkozni szeretne. A pici gyerek még tudja, „tűzoltó leszek, katona, vadakat terelő juhász…”. Nem véletlen a gyermekvers. Aztán kiöljük a kreativitását, a fantáziáját, az ötleteit. Mert az egyedi jellemet, az egyéniséget nehezen kezeljük, vagy, mert nem ezt a sorsot szánjuk neki. Az érettségi táján megkérdezzük tőle „Mi szeretnél lenni kisfiam?” A 18 éves gyermek, 6 éves lelke megszólal mélyen magában, hogy tűzoltó, de TE nem szeretnéd! Mondtam már, akkor is, hogy tűzoltó! Tudom, hogy azt szeretnéd, hogy orvos legyek! Pedig undorodom a vértől és nem szeretnék egy rendelőben ülni naphosszat. Tehát nem tudom, hogy mi szeretnék lenni.
Itt kezdődik. A csecsemő, amikor felfedezi a világot, egyre többet van ébren és mindig egy picit többet érzékel, „tapasztal és fejlődik”. Felemeli a fejét, mert érdekes a világ, nem bírja még sokáig, leteszi, megpihen. Olyan is van, hogy elfárad és beveri az orrát. Megijedünk, pedig csak a világ felfedezésének folyamatában él. Aztán újra próbálja, már tovább bírja, a kíváncsiság arra készteti, hogy tartsa még, közben az izmai is erősödnek, megérik egy magasabb fejlődési szintre. Csecsemőkorban még nagyon FIGYELÜNK rá és nagyon SZERETJÜK. Nem beszél vissza, nem viselkedik rosszul. Nehéz helyzet ez a szülők részéről. Hát még később. A kiskamaszt, a nagy lókötő kamaszt, a fiatal felnőttet nem a világ felfedezése, nem a kíváncsiság hajtja?
Ez a „tapasztalás és fejlődés” működésmód egy életen keresztül nem változik. Így van ez bármelyik életszakaszban. Ha már felnőtt a gyerek elvárjuk tőle, hogy tudnia kellene, értenie kellene. Pedig még ilyenkor is elronthatja, eleshet, beverheti az orrát, padlót foghat. És mit csinál mindeközben? Tapasztal. Mi a dolgunk? Figyelni, mert lehet, hogy éppen akkor támogatásra, segítségre van szüksége. Még több FIGYELEMRE, SZERETETRE, ELFOGADÁSRA. De lehet, hogy megoldja és akkor is FIGYELÜNK, SZERETETÜNK, ELFOGADUNK, csak hátrébb lépünk és BÜSZKÉK vagyunk, hogy megcsinálta. Interakciós dinamika. ☺
Szóval elengedtem őket. Már az első gyermekem 6. éves kora óta tanulom magam, foglalkozom önismereti technikákkal. Már akkor rájöttem, hogy az óriási anyai szeretetemen lazítani kell, mert megfojtom őket a ragaszkodásommal. Számomra most már egy anya szerepben nem a görcsös ragaszkodás a szeretet útja, (No ezt a házasságomban, párkapcsolatomban is jól megtanultam) hanem a feltétel nélküli BIZALOM. Meg kellett tanulnom!
Meg kellett tanulnom BIZNI!
Rájöttem, hogy jobban járok, én is meg ők is.
Nem tudom semmitől megvédeni őket, egyre jobban a saját önszabályozásuk lesz az, ami helyes irányba viszi. Ha ki akar valamit próbálni, meg fogja tenni akkor is, ha én nem akarom, maximum nem fogok tudni róla. Mi fog történni, nem lesz őszinte. Még általános iskolások voltak a fiúk, amikor ezt elkezdtük gyakorolni. Persze elsősorban én kezdtem el gyakorolni. Elkezdtem odafigyelni, mit kérdezek, hogy kérdezek.
Igen tanulnom kellett kommunikációt. Tanulás nélkül ez nem megy.
Élveztem ezt az utat és élvezem a mai napig.
Amiről írok, azt soha nem írom befejezett módban, mert a világ és vele együtt mi is állandó változásban vagyunk. Mindig lesz új a nap alatt. De hiszem, hogy az alapvető törvényszerűségeket meg kell értenünk, és a saját egyéniségünkhöz, személyiségünkhöz, környezetünkhöz, pillanatnyi állapotunkhoz kell szabni. Interakciós dinamika.
Azt vallom, hogy az embereknek kortól függetlenül elsősorban 2 dologra van szüksége egymástól, egymáshoz:
SZERETETRE és FIGYELEMRE
Ehhez pedig időre van szükség, alkalomra, lehetőségekre…
Ehhez nincs szüksége önzőségre, hiúságra, féltékenységre, félelmekre…
Ha baj van a gyerekkel, szeresd őt és figyelj rá, szánj rá időt.
Ha baj van a házasságodban, szeresd őt és figyelj rá, szánj rá időt.
Ha baj van a családodban, szeresd őket és figyelj rájuk, szánj rá időt.
Ha baj van a baráti kapcsolatoddal, szeresd és figyelj rá, szánj rá időt.
Ha baj van veled, szeresd magad, figyelj magadra és szánj időt magadra. ☺
Ha nem szeretsz, nem figyelsz jól, és nagyon akarja, hidd el kiköveteli!
beteg lesz…
ordítani fog…
gond lesz vele a suliban…
rágja a körmét…
tépi a haját…
verekedni fog…
visszabeszél…
agresszív lesz….
visszahúzódik….
némaságot fogad….
lázad…
drogos lesz…
megcsal…
függőségei lesznek…
Kénytelen leszel rá figyelni, szeretni, valahogyan.
Hányszor halljuk, hogy „baj van a gyerekemmel” és szakemberhez küldik.
Elviszem, és máris baj lesz a gyerekemmel, mert elviszem valakihez, aki szeretném, ha „megszerelné”, „megnyomna egy gombot és működne”. Ha kell hetente is megnyomhatja azt a gombot, elhozom. Elgondolkodunk-e azon, hogy én vagyok otthon, én tudok változtatni a hozzáállásomon, a rutinomon, ami ezt a helyzetet megteremtette. Heti 1 gombnyomás kevés.
Az orvos is csak úgy tud eredményt elérni, ha felír egy gyógyszert és azt napi szinten szedni kell, MINDEN NAP.
Lehet, hogy elég tanácsot kérnem, és változtatnom. Meghallgatnom a szakember tanácsait és otthon mindennapos feladataim vannak.
A szeretet, a figyelem a mindennapos feladatom! Igen nem túlzás, FELADAT!
Sok esetben meg kell tanulni figyelni, fókuszálni!
Tenni kell érte!
Adni kell!
Adnod kell, hogy kaphass!
És mindezt önzetlenül, csak azért mert van, mert létezik!
Feltételek nélkül!
☺
Nehéz tudom, de hidd el megéri és máshogy nem érdemes…
Ugyanis valahol itt kezdődik szerintem az EGÉSZSÉGTUDATOS, FELELŐSSÉGTELJES, FELNŐTT, SZÜLŐI, PEDAGÓGUSI, HÁZASTÁRSI MAGATARTÁS, ami felismeri a megelőzés jelentőségét, és tesz is érte. Ez egy igazi PRIMER PREVENCIÓ.
Van szándéka megérteni az Élet törvényszerűségeit, az Élet értékeit.
Most következhetne egy komoly tudományos értekezés, de éppen az a célom, hogy le egyszerűsítsem a gondolkodást és elérhetővé tegyem a VÁLTOZÁST.
Szeress
Tiszteld
Fogadd el olyannak amilyen
Figyelj rá
Ölelj
Örülj
☺