7 Nap 7 Szokás

Tanítok egészségről, mozgásról, prevencióról.

Tanítok gyerekeket, fiatal felnőtteket, középkorú felnőtteket.

Fontosnak tartom, hogy a gyerekek, a leendő pedagógusok „megfertőződjenek” egészségből, mozgásból!

Tanításom során sokszor említésre kerül a MOZGÁSSAL összefüggésben a VÍZ, a LÉGZÉS, az ÉTKEZÉS, a RELAXÁCIÓ.

Minden mindennel összefügg!

Hiszem, hogy soha nem késő az egészséges életmód bármelyik összetevőjéről tanulni.

Soha nem késő a rossz szokásokon változtatni és új szokásokat beépíteni az életbe.

Ehhez szeretnék hozzájárulni.

A közösségi média a szemléletformálás eszköze. Igyekszem az ismerőseim, tanítványaim körében felhasználni ezt a csatornát, az egészségtudatos magatartás erősítéséhez.

2019-et írunk, amikor a 18 éves fiatalok közel 90%-ának van instagram és facebook profilja.

Ja és a 77 éves anyukámnak is van mindkettő, és villámgyorsan megtanulta és használja.

Én is igyekszem haladni a korral. ☺

A facebookot már régen használom, az instát az éven kezdtem.

Haragudhatnánk a közösségi médiára, mert veszélyes, de jó célokra kell használni.

Például novemberben el akartam adni az autómat, és 1 héten belül eladtam. Meg is lepődtem. A hallgatóimmal való kommunikáció során is hatékonyan alkalmazom a messengert.

2 hete autodidakta módon tanulom INSTAGRAM használatát.

Mindennap rakok föl 1 képet a story-ba.

Ahogy felraktam az első képet, rögtön eszembe jutott, hogy mi lenne, ha a hét minden napján más lenne a téma, és ezt ismételném.

Aztán eldöntöttem, hogy a témák az EGÉSZSÉGTUDATOS MAGATARTÁSHOZ fognak kapcsolódni.

Mindig a pillanat fogja megszülni képet! ☺

Persze a fejemben próbálom kicsit előre gondolni a nap témáját, ráhangolódok. Igyekszem szétnézni a környezetemben, az életemben és keresem a kapcsolódó helyzeteket, tárgyakat…

Megijedtem, mert belegondoltam, hogy mi lesz, ha nem fog eszembe jutni téma, nem tudok mit lefényképezni, nem tudok mit feltenni?

Stop Emi, NO PARA!

Jött a válasz magamban.

Szégyen lenne, ha ebben a csodálatos világban, ennyi inger között nem vennék észre a pillanatban semmit, ami a témához kötődik!

Ez a gondolat megerősítette bennem azt, hogy mire is FÓKUSZálok?

Félig tele, vagy félig üres a pohár.

Megtalálom a pillanatot? Vagy elkezdek félni tőle, hogy hogyan is fogom megtalálni?
Eldöntöttem, hogy engedem történni, hiszek magamban és a pillanatban a világ sokszínűségében és a kreativitásomban. JÁTSZOM ☺

Nagyon izgalmas.

Eddig sikerül!

Élvezem!

Mit tanulok ebből a jó kis játékból?

  • képes vagyok ráhangolódni a pillanatra, mindig megtalálom a megoldást

  • kitartóan tudok valamit csinálni

  • észreveszem a világ apró szépségeit

  • bízom magamban

Mi a célom?

  • hogy jól induljon a reggeled…

  • kapj egy kis egészségtudatos szösszenetet minden reggel

  • csaljak egy kis mosolyt az arcodra

  • figyelmeztetés, hogy légy fontos magadnak

  • legyen fontos az egészséged

 

No de, hogy is néz ki a kis EGÉSZSÉGTUDATOS INSTA SZTORIM:

Hétfő         VÍZ        Kiválasztó rendszer     Áramlás

Kedd        LÉGZÉS         Légző rendszer         Elengedés

Szerda        TANULÁS     Idegrendszer         Kreativitás, Kommunikáció

Csütörtök     ÉRZÉKELÉS     Érzékszervek         Fókuszálás, Koncentráció

Péntek         ÉTKEZÉS     Emésztő rendszer     Elfogadás, Befogadás

Szombat     MOZGÁS     Mozgatórendszer     Fejlődés

Vasárnap     PIHENÉS     A test             Szeretet

 

Merj változtatni!

Azóta jöttem rá, hogy ez az én első INSTA kampányom. ☺

Várlak benneteket szeretettel!

EGÉSZSÉGGEL ELŐRE ☺

Share

KAPCSOLAT


E-mail

 

Telefon

+36 30 99 82 528